Orvosi biofizika II. 2021-2022

Leírás

Általános információk

Kötelező tárgy I. év 2. szemeszter

Heti 1,5 óra előadás + 2,5 óra gyakorlat (laboratóriumi gyakorlat). Mindösszesen 56 óra.

Kreditérték: 4

Szorgalmi követelmények: a gyakorlatok legalább 75%-án jelenlét.

Tanulmányi felelős: Dr. Voszka István (tel: 4591500/60234)

A követelményrendszer letölthető innen


Előadások

Az érvényes szabályzat szerint az előadások látogatása nem kötelező.

Gyakorlatok

A gyakorlatokra fel kell készülni a gyakorlati jegyzet megfelelő fejezetének áttanulmányozásával. A gyakorlatokon végzett mérésekről jegyzőkönyvet kell készíteni melyet a gyakorlat végéig fel kell tölteni az intézeti szerverre.

Mulasztott gyakorlatok pótlása

Gyakorlataink többsége egyénileg végrehajtandó mérést és kiértékelést is magában foglaló un. manuális gyakorlat; vannak azonban közösen végrehajtandó (megbeszélésből, kísérleti bemutatásból álló) gyakorlataink is, amelyekkel nem jár egyéni mérési feladat. A félév elismerésének feltételeként legfeljebb 3 gyakorlatról történő hiányzást fogadunk el. Mulasztott gyakorlat pótlása lehetőség szerint a 4-5 hetes cikluson belül a gyakorlat más csoportnál történő elvégzésével lehetséges a saját és az adott csoport gyakorlatvezetőjével történt egyeztetés után.

Három hetet meghaladó hiányzás esetén - bármilyen okból következett is be — az Intézet igazgatója dönt a félév elfogadása ill. a félévi aláírás megtagadása fölött.

Valamennyi — a két félév programjába felvett — gyakorlat (az oktatási szünetek miatt elmaradtak is) elméleti része beletartozik a kollokvium, illetve szigorlat anyagába. A hivatalos oktatási szünet sem jogosít fel arra, hogy a gyakorlati tételt valaki visszaadja. Az elméleti hátteret és az adatfeldolgozást tudni kell!

 http://biofiz.semmelweis.hu/upload/file/orarend_2022t.pdf
(mely csoportnak mikor van órája a hét során a Biofizika Intézetben)

A gyakorlatok sorrendje itt látható:
http://biofiz.semmelweis.hu/upload/file/gyakre_2022t.pdf
(mely csoport melyik héten melyik biofizikagyakorlatot csinálja)

A félév végi aláírás feltételei

1. A gyakorlatok minimum 75 %-án való részvétel (3-nál több hiányzás esetén a félév nem írható alá).

2. A gyakorlatokról készült mérési jegyzőkönyvek elfogadása. (3-nál több nem elfogadott jegyzőkönyv szintén a félévi aláírás megtagadását vonja maga után).

Félév végi számonkérés (szigorlat, vizsga)

A vizsga excel feladattal és példamegoldással kezdődik, majd 1 gyakorlatra vonatkozó és 6 elméleti kérdést kap.

A számonkéréseken képlettár használható. képlettár

A tantárgy rövid leírása

A tantárgy az élő anyag és szerkezetének, állapotainak és folyamatainak fizikai leírását tárgyalja és ismerteti. Gyakorlati mérések során fizikai alapú laboratóriumi és orvostudományi módszerek kerülnek közvetlen alkalmazásra.

Intézkedési terv az oktatói munka hallgatói véleményezése alapján:
http://biofiz.semmelweis.hu/upload/file/Hunyady_OMHV_intezkedesi_terv.pdf

A tantárgy feladata az orvosképzés céljainak megvalósításában

A tantárgy célja a biológiai rendszerek és az emberi szervezet működési mechanizmusainak exakt és kvantitatív vizsgálatához és megértéséhez szükséges gondolkodásmód és tudás elsajátítása.

A tantárgy elsajátításához szükséges segédanyagok (könyv, jegyzet, egyéb)

Oktatási anyagok a Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet honlapján: http://biofiz.semmelweis.hu
Orvosi biofizikai gyakorlatok (szerk. Kellermayer Miklós), Semmelweis Kiadó, Bp. 2017, ISBN 978 963 331 417 3
Orvosi Biofizika (szerk. Damjanovich S., Fidy J., Szöllősi J.) Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, 2006.

Előadások

Előadások

1 Röntgensugárzás előállítása, tulajdonságai Kapcsolódó gyakorlatok: Röntgen, Röntgen-CT Kapcsolódó könyvfejezetek: II/3.1, (Dr. Kellermayer Miklós) 2022.02.02. Rtg_20220202.pdf  
2 Röntgensugárzás diagnosztikai alkalmazásai Kapcsolódó gyakorlatok: Röntgen, Röntgen-CT Kapcsolódó könyvfejezetek: VIII/3.1, VIII/4.3 (Dr. Kellermayer Miklós) 2022.02.09. Rtg_alkalmazas_20220209.pdf  
3 Hang, ultrahang. Kapcsolódó gyakorlat: Ultrahang. Kapcsolódó könyvfejezet: II/2.4, VIII/4.2 Előadás videófelvétele

(Dr. Kaposi András)
2022.02.16. 2022-02-16_uh_KAD.pdf  
4 Transzportfolyamatok I: Diffúzió, Brown-mozgás, Ozmózis Kapcsolódó gyakorlat: Diffúzió. Kapcsolódó könyvfejezet: III/2 (Dr. Veres Dániel) 2022.02.23. Biofizika2_eloadas_diffuzio.pdf  
5 Termodinamika - egyensúly, változás, főtételek. Kapcsolódó könyvfejezetek: III/3.3, III/3.4 (Dr. Kellermayer Miklós) 2022.03.02. Termodinamika_20220302.pdf  
6 Transzportfolyamatok II: Folyadékok és gázok áramlása. A vér mint folyadék. Kapcsolódó gyakorlat: Áramlás Kapcsolódó könyvfejezet: III/1 (Dr. Kellermayer Miklós) 2022.03.09. 06_Aramlas_Ver_20220309.pdf  
7 Bioelektromos jelenségek. Kapcsolódó gyakorlatok: Erősítő, impulzusgenerátor, EKG Kapcsolódó könyvfejezetek:III/4. (Dr. Kiss Balázs) 2022.03.16. bioelektromos_20220316_KB.pdf  
8 Érzékszervek biofizikája, látás, hallás. Kapcsolódó gyakorlatok: Szenzor, Audiometria Kapcsolódó könyvfejezet: IV (Dr. Kellermayer Miklós) 2022.03.23. Receptor_Szem_Ful_20220323_limR.pdf  
9 Az élő anyag építőkövei: víz, makromolekulák, szupramolekuláris rendszerek. Kapcsolódó könyvfejezet: I/4 (Dr. Kellermayer Miklós) 2022.03.30. 10_Viz_Biopolimer_20220330.pdf  
10 A biológiai mozgás molekuláris mechanizmusai. Biomechanika, biomolekuláris és szöveti mechanika Kapcsolódó könyvfejezet: V (Dr. Mártonfalvi Zsolt) 2022.04.06. Mozgas_Biomechanika_2022.pdf  
11 A biomolekuláris szerkezet és dinamika vizsgálómódszerei. Röntgendiffrakció, tömegspektrometria. Kapcsolódó könyvfejezet: X (Dr. Balog Erika) 2022.04.20. Biomol_Rendszer_vizsgalata_MS_X_IR_20220420_eb.pdf  
12 A biomolekuláris szerkezet és dinamika vizsgálómódszerei. Rádióspektroszkópiai módszerek, MRI alapjai Kapcsolódó könyvfejezet: X (Dr. Kellermayer Miklós) 2022.04.27. Biomol_Rendszer_vizsgalata_NMR_20220427R.pdf  
13 Vérkeringés és szívműködés. Kapcsolódó gyakorlat: Áramlás, EKG Kapcsolódó könyvfejezet: III/1.3 (Dr. Kellermayer Miklós) 2022.05.04. Keringes_Sziv_20220504.pdf  
14 A légzés biofizikája. Fizikális vizsgálat. Kapcsolódó gyakorlat: Áramlás Kapcsolódó könyvfejezet: III/1 (Dr. Kellermayer Miklós) 2022.05.11. Legzes_Fizikalis_Vizsgalat_20220511.pdf  

Vizsga

Vizsga

Felhívjuk a hallgatók figyelmét, hogy a vizsga megkezdése előtt be kell mutatniuk a fényképes igazolványukat. Ennek hiányában a vizsga nem kezdhető meg.

A vizsga minden nap 8:30-kor kezdődik. Kérjük az aznapi vizsgázókat, hogy addigra jelenjenek meg.

Konzultációk a vizsgaidőszakban a következő napokon lesznek 15 órától a zoom rendszerben (a zoom linket néhány nappal a konzultáció előtt írjuk ki):
május 17, 24, 31
június 7, 14, 21, 28

Zoom link jónius 28-án:

https://semmelweis.zoom.us/j/275102419


 

 

 

 
 
 
 
 

Szigorlati tételsor

Kellermayer Miklós: Orvosi Biofizika Gyakorlatok, 31.FELADATOK

Képlettár

 

 

 

Verseny

Verseny

A 2021/22 tanévi biofizika tanulmányi versenyrõl mindhárom kar magyar nyelvű hallgatói számára

 

Ezévi tanulmányi versenyünk

idõpontja: 2022. május 3. (kedd) 18:00-20:00 óráig,
helye: EOK Szent-Györgyi Albert előadóterme

jelentkezés: a gyakorlatvezetővel való konzultálás alapján a moodle rendszeren (a részleteket később közöljük)

A részvétel feltétele: jeles, vagy jó kollokviumi eredmény


A verseny feladatai:

A) Olyan numerikusan megoldandó feladatok, amelyek a gyakorlati jegyzetben lévőknél kicsit bonyolultabbak.

B) A teljes szigorlati anyagból feltett rövid kérdések, felvetett problémák.

A jó teljesítményt nyújtók helyezésüktől függetlenül vizsgakedvezményben részesülnek az alábbiak szerint:

Az a hallgató aki példa részben 50 %-os teljesítménynél jobbat ér el, a szigorlati példamegoldás alól -jeles részjegyet kapva- mentesül.

Aki az elméleti részben is eléri az 50% feletti teljesítményt az a szigorlati elméleti kérdések megválaszolása alól is mentesül, és erre a részjegyre is jeles osztályzatot kap. Ebben az esetben a hallgatónak tehát csak a gyakorlatok anyagára vonatkozó kérdést kell megválaszolnia, de annak teljes elméleti hátterével együtt. A meglepetések elkerülése végett külön felhívjuk a figyelmet arra, hogy ilyen esetekben a szigorlat egyáltalán nem formális és az összes kedvezmény ellenére csak alapos felkészülés esetén várható a végső jeles eredmény.
    Annak a hallgatónak, aki csak az elméleti részben ért el 50 %-osnál jobb eredményt vizsgakedvezmény nem adható.

    Az 1-3. helyezést elértek minden részjegyre jeles osztályzatot kapnak, és csak formális szigorlatot tesznek, a tárgy előadójával való beszélgetés keretében.

 

A versenyre minden versenyző hozzon magával írószerszámot, és a számoláshoz szükséges segédeszközt (csak kétsoros kijelzőjű számológép megengedett). A megoldásokhoz megengedett segédeszköz még az egyéni használatra való képlettár (amelyet a versenyen rendelkezésre bocsátunk). A verseny alatt bármilyen probléma esetén csak a felügyelő tanárok hívhatók segítségül, mert a legkisebb szabálytalanság is a versenyből való kizárást vonja maga után.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a fentiek abban az esetben érvényesek, ha a verseny személyes jelenléttel kerül megrendezésre. Online forma esetén a feladattípusok és az egyéb részletek is eltérhetnek.

Verseny eredmények

Régi feladatsorok letölthetők:

2021

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

 

Házi feladat példák

Házi feladat példák

 

hét Előadásokhoz Gyakorlatokhoz
1    
2 21, 22, 23 További feladatok Röntgen
3    
4 61, 88, 89  
5 ozmózis_feladatok  
6 http://biofiz.semmelweis.hu/upload/file/ozmolaritas_szamitas.xlsx további feladatok izotópdiagnosztika
7 56, 57, 59  
8    
9.   Impulzusgenerátor:92, 93 további feladatok impulzusgenerátor
10 73, 74 Audiometria: 76-80. további feladatok audiometria
11

97-103

Biomechanika_peldak.pdf

további feladatok EKG
12    
13    
14    

Képlettár